Két kód, két különböző feladat

A Decoy Vault és a Duress Vault eltérő problémákra nyújt megoldást, ezért érdemes pontosan tisztában lenni azzal, melyik mire való, mielőtt bármelyikre hagyatkoznál.

A Decoy Vault egy második kóddal nyílik meg, és pontosan azt mutatja, amivel előre feltöltötted — az általad kiválasztott hétköznapi fájlokat. Olyan helyzetekre készült, amikor fel kell oldanod valamit, és egy üres széf önmagában is gyanút keltene.

A Duress Vault egy harmadik kód, amely egy üres széfet nyit meg, miközben törli a valódi széfjeidet. Ráadásul utána sem marad feltűnő üres vázként: ez a széf válik a fő széfeddé, mintha soha semmi más nem lett volna az eszközön. Olyan helyzetekre szolgál, amikor a fájlok semmiképp sem élhetik túl a feloldást — például eseményfotók, amelyek alapján azonosítani lehetne valakit, névjegyek, amelyeket nem szabad visszakövetni, vagy szervezési feljegyzések, amelyeknek nem szabad létezniük az eszköz birtokosa számára. Mindkettőt előre állítod be, nem a helyszínen kell rögtönöznöd.

Nincs mit kikényszeríteni

A Vaultine nem használ fiókrendszert, és nincs olyan szervere, amely a fájljaidat vagy a titkosítási kulcsodat tárolná. A kulcs a kódodból, közvetlenül az eszközödön jön létre, és soha nem hagyja el azt. Ez egy olyan tervezési döntés, amelynek gyakorlati következménye van: a szolgáltató oldalán semmiből sincs másolat, amit bárki kikérhetne, hatóságilag lefoglalhatna vagy feltörhetne — mert eleve nem is volt ott.

Külön széfek a külön dolgoknak

Egy eseményen készült fotóknak, egy kampány névjegyeinek és a saját, mindezektől független személyes fájljaidnak nem kell egyetlen közös széfben lenniük. A Vaultine annyi különálló széfet támogat, amennyire csak szükséged van, így a szervezési anyagokat elkülönítheted a magánéletedtől és bármely más kampánytól, amelyben részt veszel — ugyanazon a telefonon, amelyet amúgy is magaddal hordasz, vagy egy laptopon, mivel a Vaultine egyaránt fut Windowson, macOS-en, iOS-en és Androidon.