Két kód, két különböző feladat

A Decoy Vault és a Duress Vault eltérő problémákra nyújt megoldást, ezért érdemes pontosan tisztában lenni azzal, melyik mire való, mielőtt bármelyikre hagyatkoznál.

A Decoy Vault egy második kóddal nyílik meg, és pontosan azt mutatja, amivel előre feltöltötted — az általad kiválasztott hétköznapi fájlokat. Olyan helyzetekre készült, amikor fel kell oldanod valamit, és egy üres széf önmagában is gyanút keltene.

A Duress Vault egy harmadik kód, amely egy üres széfet nyit meg, miközben törli a valódi széfjeidet. Ráadásul utána sem marad feltűnő üres vázként: ez a széf válik a fő széfeddé, mintha soha semmi más nem lett volna az eszközön. Olyan helyzetekre szolgál, amikor a fájlok semmiképp sem élhetik túl a feloldást — nem a figyelem elterelése a cél, hanem az, hogy semmi se maradjon, amit megtalálhatnának. Hogy melyikre van szükség, az teljes mértékben az adott helyzettől függ, és mindkettőt előre állítod be, nem a helyszínen kell rögtönöznöd.

Egyetlen széf, nem két külön eszköz

A forrásanyagok rendszerint ott maradnak, ahol éppen voltál, amikor megkaptad őket — terepen a telefonon, az íróasztalnál a laptopon. A Vaultine fut Windowson, macOS-en, iOS-en és Androidon, így mindkét esetben ugyanarról a titkosított széfről van szó, nem pedig egy telefonos alkalmazásról, amelynek a tartalmát külön át kell még másolnod a laptopra is.

A mappaimportálás itt is sokat számít: egy meglévő dokumentummappa egyetlen mappaként kerül be, nem pedig harminc egyenként hozzáadott fájlként.

Nincs mit kikényszeríteni

A Vaultine nem használ fiókrendszert, és nincs olyan szervere, amely a fájljaidat vagy a titkosítási kulcsodat tárolná. A kulcs a kódodból, közvetlenül az eszközödön jön létre, és soha nem hagyja el azt. Ez egy olyan tervezési döntés, amelynek gyakorlati következménye van: a szolgáltató oldalán nincs másolat a forrásanyagaidról, amit bárki kikérhetne, hatóságilag lefoglalhatna vagy feltörhetne — mert eleve nem is volt ott.